A Petőfi híd

A galéria megnyitásához kattintson a képre

Már az 1870-es évek fővárosi várostervezése kijelölte a pesti Nagykörút déli ágának végpontjában egy új híd helyét, ekkor azonban még nem volt igény az itteni átkelés biztosítására: a pesti parton városszéli ipari negyed terült el, a budai oldal beépítetlen, mocsaras terület volt. A városfejlődés a 20. század elejére tette indokolttá a hídépítést: már 1891-ben döntés született a boráros téri híd építéséről, azonban 1908-ban mégis az Óbudán létesítendő új Duna-híd építését iktatták törvénybe. Az első világháború végül mindkét terv megvalósítását megakadályozta.

A világgazdasági válság idején a munkanélküliség csökkentése érdekében elindított nagy állami beruházások között újra felmerült a Boráros téri híd építése, amelyet végül a Horthy Miklós kormányzásának 10. évfordulójáról szóló törvény rendelt el, meghatározva a leendő híd nevét is. A világháború utáni, gazdasági erőforrásokban a korábbiaknál jóval szegényebb Magyarországon az állam csak a hídépítés költségeinek 1/3-át vállalta magára, 2/3-ot a fővárosnak, illetve a helyi adók emelése révén a budapesti lakosságnak kellett állnia.

A híd tervezésére 1930-ban tervpályázatot írtak ki, amelyre jórészt függőhidak tervei érkeztek be. Később azonban az a döntés született, hogy a hídnak ne legyen a pálya fölé emelkedő vasszerkezete, mert a környező, sík parti területek városképébe az kevésbé illik. Ennek megfelelően készítette el a Kereskedelmi Minisztérium hídosztálya Álgyay-Hubert Pál vezetésével egy háromnyílású rácsos gerendatartós híd terveit. A forgalomnak 1937-ben átadott Horthy Miklós híd volt az első Budapesten, amelyet a gépkocsi-közlekedés igényeit figyelembe véve alakítottak ki, bár villamos is közlekedett, és kerékpárút is létesült rajta.

A szinte újonnan elkészült hidat a II. világháború végóráiban 1945. január 14-én a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A roncsokon a szovjet csapatok már két és fél hónappal később szükséghidat létesítettek, így a Margit-szigeten keresztülvezető pontonhídon és a Ferenc József híd romjain épült provizóriumon kívül itt volt lehetőség újra a Dunán való átkelésre.

Az újjáépítés 1946-ban kezdődött meg és jelentősen – 22,7 m-ről 25,6 m-re – kiszélesítve 1952-ben helyezték forgalomba a hidat. Mivel a megváltozott politikai helyzetben a Horthy Miklósról való elnevezés tarthatatlanná vált, a felújítás során Boráros téri hídként emlegetett építményt Petőfi Sándor nevére keresztelték át. A háborúban elpusztult Haditengerészeti emlékművet nem állították helyre.

Jelentős felújításra 1979–1980-ban került sor, amikor a megnövekedett autóforgalom kiszolgálása érdekében a kerékpárutat megszüntették. Ugyanekkor jelentősen átalakították a Boráros téri felhajtót és az aluljárórendszert. A budai hídfő déli oldalán a II. világháborút követően folytatódott a lágymányosi öböl feltöltése, majd a terület rendszerváltás után kezdődő beépülésével új városnegyed épült ki.

A híd túlterheltségén, amelyet főképp a fővárosból déli és nyugati irányban kivezető autópályákra irányuló forgalom okozott, érdemben csak a várost délről elkerülő körgyűrű, majd a Rákóczi híd 1990-es évekbeli megépítése enyhített.