A galéria megnyitásához kattintson a képre
A II. világháború végén a visszavonuló német seregek az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották, amivel egyrészt a folyón való átkelést lehetetlenítették el, másrészt a roncsok akadályozták a hajóforgalmat és veszedelmes jégtorlódás képét vetítették előre.
Éppen ezért 1945 februárjában, a front elvonulásával az első feladat ideiglenes hidak létesítése és a romok eltakarítása volt. A Horthy Miklós és a Ferenc József híd roncsain a szovjet hadsereg ideiglenes katonai átkelőt emelt. Pontonhidak létesültek a Margit híd, illetve az Erzsébet híd romjaitól északra, amelyeket a köznyelv hamarosan csak Manci és Böske híd néven emlegetett. Ezek az ideiglenes építmények azonban csak tavasztól őszig működhettek és felváltva engedték át a két part közötti, illetve a hajóforgalmat.
Mivel egyértelmű volt, hogy még a legkevésbé sérült Ferenc József híd helyreállítása sem valósítható meg a következő télig, szükség volt egy olyan gyorsan felállítható ideiglenes átkelő létrehozására a város szívében, amely folyamatos áthaladást tesz lehetővé, ugyanakkor nem akadályozza a felújítási munkákat sem. A Parlament mellett elterülő Kossuth tér és a vele szemben fekvő Batthyány tér ideális helyszínnek látszott ebből a szempontból. Roncsok nem akadályozták az építkezést, továbbá elegendő hely volt a híd felhajtójának, és új közlekedési csomópont kialakításának is.
Végül a Kossuth hidat 1946 januárjában néhány nappal azután sikerült átadni, hogy a pontonhidakat a jégzajlás tönkretette. Az építkezés mindössze nyolc hónapot vett igénybe, amit nagyban segített az ekkor először alkalmazott úszódaru, amelyet a roncskiemeléseknél, illetve a későbbi hídépítéseknél is használtak. Az építőanyagot elsősorban a korábbi hidak és más épületek maradványai szolgáltatták.
Az állandó hidak felújítása miatt az 1950-es évekre a Kossuth híd jelentősége csökkent, s 1956-ra már az elhasználódás jelei mutatkoztak rajta, ezért a járműforgalom elől lezárták. Végül az Erzsébet híd építkezésének megindulásával párhuzamosan, 1960-ban lebontották a Kossuth híd vasszerkezetét, majd 1963-ra a pilléreit is.
![]() |
---|
Budapest várostérképe, 1947. |