Átkelés a Dunán a Lánchíd előtti időkben

A galéria megnyitásához kattintson a képre

A hidak életünk észrevétlen szereplői. A fővárosunkat átszelő Duna a kezdetektől fogva jelentett kihívást és lehetőségeket az itt megtelepedők számára. A széles folyó éles választóvonalként húzódik a két oldal között, ahol a kapcsolatot a révek mellett hidak biztosították. Az állandó hidak megjelenéséig telente a befagyott Duna jegén lehetett – nem veszélytelenül – átjutni a túloldalra. A rómaiak által létesített, katonai jelentőségű híd Aquincumot kötötte össze a túlparttal, ahol a mai Népfürdő utcánál állt a hídfője. Ennek védelmére létesült Contra-Aquincum erődje a harmadik század végén. A középkorban Zsigmond és Mátyás király tervei között szerepelt egy Pestet és Budát összekötő állandó híd megépítése, amely azonban nem valósult meg. A középkori pesti rév vonalán (a mai Ybl Miklós tér és Vígadó tér magasságában) a törökök többször létesítettek hajóhidat a két város között.

1686 után a Buda és Pest közötti erős kapcsolat kialakításához szükség volt egy stabil átkelési lehetőség megteremtésére a Dunán. A 19. század közepéig ezt nem állandó híd, hanem időszakosan felállított átkelők biztosították. A törökkori hajóhíd helyén új pontonhidat állítottak fel, ezt viszont csekély forgalma miatt már 1688-ban lebontották. Helyét a repülőhíd – a folyó közepén lehorgonyzott, s a partok között annak sodrását kihasználva közlekedő lengőkomp – vette át. Budai hídfője eredetileg a mai Rudas fürdőnél állt – innen ered a fürdő elnevezése is –, azonban a 18. század folyamán kétszer is északabbra helyezték.

A 18. század második felétől a repülőhíd mellett a hajóhíd biztosította a dunai átkelést Pest és Buda között. A hidat először 1767-ben, Albert szász herceg látogatása alkalmából állították fel, majd látván a két város közötti megnövekedett forgalmat, állandósították azt. Először a repülőhíd régi vonalán állt, majd 1788-tól a mai Ybl Miklós tér és Deák Ferenc utca között. A hajóhíd tavasztól őszig üzemelt, télen és magas vízállás esetén különböző csónakokkal biztosították az átkelést, de nyáron, alacsony vízállás mellett is nehézkes volt a használata. Naponta kétszer (reggel és este) megnyitották a hajóforgalom biztosítására. Véglegesen a Lánchíd felépültekor, 1849-ben szüntették meg.